Nem fogod elhinni: ez a tíz állat a legdrágább a világon
Állatok, amelyek többet érnek, mint a veséid? Igen, lehetséges! Elhoztuk – persze csak virtuálisan – a világ tíz legdrágább állatát. Tudd meg, melyek szerepelnek a listán!
Sosem gondolnád, milyen összegért adnak el állatokat, és mi okozza a hatalmas értékét az adott jószágnak. Vess egy pillantást a listára, amely felsorolja a világ tíz legdrágább állatát!
10. Missy, a szarvasmarha - 1,2 millió dollár (362,7 millió forint)
Missy egy Holstein tehén, akit 2009-ben adtak el egy aukció során. Egy díjnyertes tehénről van szó, amit annak köszönhet, hogy tejhozama ötven százalékkal nagyobb volt, mint egy átlagos tehéné. Genetikai információja a Holstein tehenek szaporítása miatt extra értékes.

9. Armando, a postagalamb - 1,25 millió euró (447,5 millió forint)
Armandót csak a galambok Lewis Hamiltonjaként emlegetik, hisz ő a legjobb belga galamb a világon. Legutolsó versenyei 2018 és 2019-ben voltak, mindkettőt megnyerte. Armandó jelenleg boldogan élvezi visszavonulását, továbbá már büszke galambapának is mondhatja magát.

8. New Kim, a postagalamb - 1,6 millió euró (572 millió forint)
Belgium a postagalamb-kedvelők otthona, ezért nem meglepő, hogy a következő jószág is egy postagalamb, ebben az esetben azonban egy nőstényről van szó. New Kim Armando árrekordját döntötte meg, ám azóta ő is nyugdíjba vonult. Gazdái azt szeretnék, ha szaporodna, hisz reményeik szerint további fürge és gyönyörű galambok tulajdonosai lehetnek. Mindezt New Kim tízéves koráig tehetik, hisz egy galamb körülbelül addig képes a szaporodásra.

7. Big Splash, a tibeti masztiff - 2 millió dollár (575 millió forint)
Big Splash kína egyik legismertebb masztiffja lett, hisz egy ideig ő volt a világ legdrágább kutyája. 2011-es sikere után azonban egy másik masztiff majdnem kétmillió dollárért kelt el, így három évvel később ő vált a világ legdrágább kutyájává.

A lista folytatásáért kattints az Origo oldalára!