Horror a levegőben: para tények a repülésről
Emlékszel még arra, amikor a régi szép időkben, 2019-ben (vagy ha szerencséd volt, 2020 legelején) utazhattál, repülőre ülhettél? Most sajnos erre nincs lehetőség, bár lehet, nem is olyan nagy baj. Ismerd meg a következő horrorisztikus tényeket a repülésről, amik lehet, könnyebbé teszik az utazás hiányának elviselését.
A repülés számít a világon a legbiztonságosabb utazási formának, ám ha valami oknál fogva lezuhan a gép, nem valószínű, hogy lesznek túlélők. Emellett azonban más faktorok is ijesztővé tehetik a közlekedés ezen formáját.
Villámcsapás
Hangos, vakító fényű, de nem halálos. Szerencsére a repülőgép egy Faraday-kalitka, az elektromos erőtér nem hatol a belsejébe. Az ijedtségen kívül nem lesz más bajod, ha épp akkor csap villám a repülőbe, amikor te is a fedélzeten vagy.

Holttest és emberi szervek?
Nem az utastérben, viszont előfordulhat, hogy egy külföldön elhunyt állampolgárt szállítanak azon a gépen, amin utazol, hisz haza kell szállítani a testet.
Madarak
A Rolls Royce (akik autók mellett turbinákat is gyártanak) mindenre gondol: az áltatuk gyártott hajtóművekbe műcsirkét lőnek annak érdekében, hogy teszteljék azokat. A gépek egy hajtóművel is a levegőben tudnak maradni, ám ijesztő belegondolni, hogy egy madár halálos katasztrófát tud okozni.
Végrendelet, letartóztatás
A pilóták jogköre igen kiterjedt a levegőben. Akár egy utas végrendeletét is megírhatják, ha a helyzet azt kívánja. De le is tartóztathatnek egy utast, ha nem megfelelően viselkedik.

Turbulencia délután
Ahogy a Föld felszíne napközben melegszik, úgy a légörvények keletkezése egyre gyakoribbá válik a nap folyamán. Tehát ha nem bírod a rázkódást, inkább reggeli járattal indulj útnak.
És ez még nem minden. Elsötétülő utastérről, alvó pilótákról és radarról eltűnő repülőkről a Metropol oldalán olvashatsz.
Nem is olyan csábító a repülés, igaz? Ne aggódj, létezik pár trükk, amivel enyhítheted a félelmet, amikor már újra lehetőséged lesz utazni.
Figyelemelterelés
Olvass, filmezz, vigyél magaddal egy magazint és tegyél meg bármit annak érdekében, hogy ne a repülésre figyelj. Esetleg állíts össze egy playlistet, ami megnyugtat.

Egy lépéssel önmagad előtt
A repülés napja előtt már pakolj be, legyenek előkészítve az irataid, írj listát a beszerzésre váró dolgokról, amiket magaddal szeretnél vinni. Így nem kell kapkodnod, nyugodtan tudsz megjelenni a reptéren, és felszállni a gépre.
Fő a kényelem
Nem ciki, ha nem nézel ki úgy a repülőn, mint aki a Grammy-díját készül átvenni. Valószínűleg életed szerelme sem ott fog megszólítani, ezért érdemes a kényelemre fókuszálnod.