Van élet Amerika Kapitány után is
A szuperhősök az utóbbi évtizedben ellepték a mozivásznakat. A tömött kasszákat látva kétség sem fért hozzá, hogy a Disney Vasember és Amerika Kapitány után sem hagyja magára az univerzumot. 2021-et írunk, a szuperhősök már otthonunkba is beköltöztek, és úgy néz ki, egy ideig még velünk maradnak.
A szuperhősökből sosem elégKedvenc egeres cégünk 2019. novemberében indította a Disney+-t, majd padlógázzal szállt be a streamingszolgáltatók versenyébe. Tavaly decemberben közel 50 új sorozatot és filmetjelentettek be! Nem ért meglepetésként senkit, hogy a legtöbb a cég két zászlóshajójához, a Marvelhez és a Star Warshoz köthető.
A Marvel filmeket lehet szeretni és utálni is, az viszont tagadhatatlan, hogy egy példaértékű filmes univerzumot sikerült felépíteni.
Az MCU (Marvel Cinematic Universe) a világ második legtöbb bevételét hozó Bosszúállók: Végjáték után belépett a 4. fázisába. Az indulás itt már döcögősre sikeredett. A 3. és a 4. fázist még úgy ahogy összekötötte a Pókember: Idegenben - ezért is van, hogy ki ide sorolja, ki oda -, de a koronavírus gátat vetett az eredeti terveknek. A Fekete Özvegyet véglegesen elhalasztották, több készülő film és sorozat szintén hasonló sorsra jutott.
Év elején azonban debütált a WandaVision, ami bebizonyította, hogy a Marvel nemcsak a mozivásznon képes tarolni. A sorozat hamar végetért, de a szuperhősdömping nem ismer megállást.

Isten veled, Kapitány!A The Falcon and The Winter Soldier az Amerika Kapitány mozik két kulcsszereplőjének sorsát követi nyomon. A történet hónapokkal Tony Stark csettintése után játszódik.
Bucky és Sam keresi a helyét a világban, miközben igyekeznek feltölteni a Kapitány által hagyott űrt. Két olyan karaktert láthatunk a szemünk előtt önállósodni, akik a MCU egyik legnépszerűbb szuperhősének árnyékában nőttek fel. Az ex-szárnysegédeknek nem csak egy sorozatot kell vállukon hordani, de az egész világot is.
Bucky múltbéli tetteivel és lelkiismeretével vív mindennapos harcot, Sam az ikonikus pajzs átvételére készül. A sorozat betekintést enged a Thanos utáni mindennapok nehézségeibe. A komor hangulat ellenére a kémia továbbra is működik a címszereplők között, egy ikonikus bromance kialakulásának lehetünk szemtanúi.

Daniel Brühl újra megmutathatja, mi is az a bosszúvágy
Az antagonista szerepét a parkolópályára tett Zemo Báró tölti be. A karakter kapott hideget meleget Polgárháborús felbukkanása után. Tény, hogy az MCU-s sablontól nagyban elütő gonoszt ismerhettük meg benne. Erőszak és közvetlen konfrontáció helyett a háttérből irányította az eseményeket, megmérgezte hőseink kapcsolatiat.
Végeredményben elérte, amit addig egy Marvel gonosz sem, összeroppantotta a Bosszúállókat. Sejteni lehetett, hogy a stúdió még tervez a karakterrel, és lám most újra felbukkant. Képregényhű lila maszkjában mindent megtesz azért, hogy egyszer s mindenkorra eltörölje a szuperhősöket.
A meglepetések tárháza végtelenIsmerve a Marvelt, nem gondoljuk, hogy azelőzetesekellőttek volna minden karaktert és csavart. Sólyomhoz és a Tél Katonájához már biztosan csatlakozik Sharon Carter volt S.H.I.E.L.D. ügynök. Akik már látták a megjelent részeket, tudják, hogy nem ő lesz az egyetlen ismerős arc. Az újak pedig már memekként élnek tovább az interneten. Persze Zemot sem féltjük, a Hydra biztos nyújt neki pár segítő kezet - vagy fejet - valamilyen formában. Ha fanservice, merjünk nagyot álmodni! Nem lennénk meglepve, ha a sorozat záró epizódjaiban viszont látnánk a már boldog nyugdíjas éveit töltő Kapitányt.

A The Falcon and The Winter Soldier péntekente jelentkezik új részekkel a Disney+-on. Marvel rajongóknak csak ajánlani tudjuk, de karanténban bőven megér egy próbát minden kikapcsolódni vágyónak!
V.