Soha többé nem szállsz liftbe, ha elolvasod ezt a történetet

Horrorfilmbe illő jelenetet éltek át a cikkünkben szereplő személyek, akik vásárolgatás közben egy valóra vált rémálom kellős közepébe csöppentek.

A vírus előtti időkben, 2019-ben járunk. Tizenhárom vásárló ragadt egy liftben a nagy-britanniai Cardiff egyik bevásárlóközpontjában. Ez klausztrofóbiásoknak már maga a rémálom, de ami ezekkel az emberekkel történt, még a legerősebb lelket is megtörte volna.

Negyven perc - kiút nélkül

Benn ragadni egy liftben már önmagában idegtépő, hiszen nagyon hamar elfogy a friss levegő. Mindemellett borzasztóan nyomasztóvá tud válni a tudat, hogy be vagy zárva egy fémdobozba, ami a levegőben lóg.

Ez az érzés meghatványozódik, ha zsúfolt liftbe szálltál, nem beszélve arról, ha pisilned kell.

 

Benn ragadni egy liftben már önmagában idegtépő, hiszen nagyon hamar elfogy a friss levegő.Fotó / Shutterstock

Viszont az igazi horror akkor kezdődik, amikor a lift elkezd zuhanni. Szerencsétlenségükre pontosan ez történt ezekkel a vásárlókkal, akikről történetünk szól. Valószínűleg ijedtségükben nem gondoltak arra, hogy amikor a lift megáll, megpróbáltatásaik csak akkor kezdődnek el igazán.

Ugyanis a szerkezet egyből elkezdett felemelkedni, csak azért, hogy újra és újra lezuhanhasson. Gyakorlatilag 40 percig "rángatta" az utasokat több emeleten keresztül.

Zsúfolt hely és még ismerkedni sem lehet

Az öntudatra ébredt lift negyven percen át hordozta magában utasait, akik közül többen pánikrohamot kaptak, és könnyezve omlottak össze. A bajt tetézte, hogy tíz percen keresztül nem tudták elérni a liftkezelőket a rossz térerő miatt.

Az öntudatra ébredt lift negyven percen át hordozta magában utasaitFotó / Shutterstock

Végül a tűzoltók szabadították ki a szerencsétlen vásárlókat, akik maradandó lelki sebekkel és félelmekkel távoztak a fogságból. A bevásárlóközpont üzemeltetője ezek után nem habozott sót hinteni a sebekbe és nagylelkűen felajánlotta az ingyenes parkolás lehetőségét a sértetteknek.

Köszi, sokat segítettél!

Ha szívesen olvasnál még para sztorikat, rajtunk nem múlik. Itt elvesszük a kedved a repüléstől is! :D