Ha a bosszúállásból lenne verseny, ők lennének a bajnokai

Az ember minden nemes erkölcse ellenére a bosszúság egyik legédesebb ellenszere a kicsinyesség, amit vannak, akik művészetté fejlesztenek. Közülük mutatjuk be most a legsavanyúbbakat.

Természetesen sokszor a kicsinyesség ürügye indokolja a mértékét, de a normális embereknél eljön az a pillanat, hogy mérlegelnek, megéri-e a tiltakozásba fektetett energia. A következő történetek szereplői összevetették a számokat, és arra jutottak, hogy nekik kamatostul megéri a befektetés.

Vizes tank helyett orosz

London utcáit járva rengeteg különlegességet találhatsz, köztük egy valódi T-34-es szovjet harckocsit is, aminek a csöve éjt nappallá téve a helyi várostervezési központot célozza.

London utcáit járva rengeteg különlegességet találhatszFotó / Shutterstock

Ennek az oka, hogy miután nem kapott építési engedélyt egy befektető, mérgében újabb kérvényt nyújtott be, egy tank elhelyezésére, amit a tanács el is fogadott. Csak abba nem gondoltak bele, hogy direkt nem „water tank" volt a dokumentumba írva, ami tartályokra korlátozta volna az engedélyt, hanem csak simán annyi, hogy „tank".

Emberünk nem is habozott, egyből vett hétezer fontért egy kiselejtezett T-34-est, és elhelyezte a területén, ágyúját az eredeti engedélyt megtagadó tanács épületére szegezve.

T-34-es tank az engedélyt megtagadó tanács épületére szegezett ágyúvalFotó / Shutterstock

A leggúnyosabb évforduló

Az útfelújítások kivétel nélkül mindenkit idegesítenek: gyalogost, biciklist, autóst és a tömegközlekedőket is. Viszont a lakókat még náluk is jobban, ugyanis a napi kerülgetés és dugó semmiség amellett, hogy minden áldott nap egy építkezést hallasz és látsz az ajtód előtt.

Ebbe a helyzetbe került egy egyesült államokbeli nő is, aki a csendes mérgelődés helyett inkább a lehető leggúnyosabban, de kieresztette a gőzt. Annak „örömére", hogy kerek egy éve van feltúrva az utcája, tortát sütött markolós és bójás díszítéssel, és kiment megörökíteni az első évfordulóját a feltúrt útszakasszal.

Annak „örömére", hogy kerek egy éve van feltúrva az utcája, tortát sütött markolós és bójás díszítésselFotó / Facebook / Natalie Harvey

Az akciója amúgy sikeres volt, mert a közösségi médiában elterjedt a hír, ami a helyi hivatal figyelmét is felkeltette, és megígérték, hogy utánajárnak az ügynek.