Túlélték, amit nem lehet: 4 elképesztő történet, ami megmutatja, mire képes az emberi szervezet

Fogalmunk sincs, mennyit bír ki az emberi szervezet addig, amíg élesben nem teszteljük. Teljesen megdöbbentő, hogy élet-halál helyzetekben mekkora erőpróbákat képesek kiállni azok, akikben dúl az élni akarás.

A most következő történetek tipikusan azok, amikre azt mondjuk, bárcsak ne történtek volna meg. De ha már megtörténtek, érdemes róluk szót ejteni.

Aron Ralston

Aron kirándulni indult 2003-ban egy nemzeti parkban. Miközben egy szűk kanyonban ereszkedett, egy szikla a karjára zuhant, ezzel foglyul ejtve őt. Öt napig várt, de mivel senkinek sem mondta el indulás előtt, hogy hova megy, és a baleset egy félreeső helyen történt, senki sem járt arra. 

Miután minden élelme elfogyott, és ráébredt, hogy valószínűleg sosem találják meg, amputálta saját karját zsebkésével, és visszagyalogolt autójához.  

Csodák csodájára nem vérzett el, felgyógyult, és ma is előszeretettel kirándul. Az ő történetét dolgozza fel a 127 óra című film. Érdemes megnézni.

Aron Ralston történetét dolgozza fel a 127 óra című film.
Aron Ralston történetét dolgozza fel a 127 óra című film.Fotó / The Telegraph

Jose Salvador Alvarenga

A 37 éves halász 13 hónapot töltött a Csendes-Óceánon, pedig eredetileg csak egy 30 órás halásztúrára indult társával. Nem sokkal később olyan viharba keveredtek, ami öt napig tartott, és teljesen elsodorta a hajót. 

Ez idő alatt nyers halat, teknőst és madarakat ettek, vérüket és saját vizeletüket itták.  

Jose Salvador Alvarenga
Jose Salvador AlvarengaFotó / AFP

José kollégája sajnálatos módon négy hónap után meghalt, így a halász 9 hónapig egyedül harcolt életéért. Végül észrevett egy szigetet, ahová ki tudott úszni, és mentőt hívtak hozzá. Körülbelül 10 ezer kilométert tett meg a nyílt vízen.

Ricky Megee

2006-ban épp munkába tartott az ausztrál vidéken, mikor megállt és felvett két stoppost. A következő pont, amit fel tud idézni, hogy egy sekély sírban fekszik, és dingók marcangolják a műanyagot, amibe ő van becsomagolva.

Ricky Megee
Ricky MegeeFotó / YouTube

Mivel fogalma sem volt arról, hogy merre is induljon, 71 napig élt a pusztában, kunyhót épített, főként békákat és piócákat evett. Végül egy közeli tehenészet dolgozói találtak rá, 50 kilóval soványabban.

Nando Parrado

Egy uruguayi rögbi csapat repülőgépe 1972-ben lezuhant az Andok felett. Sokan már a zuhanás közben, vagy közvetlen következtében meghaltak, mások napokig, hetekig haldokoltak.

Azok, akik túlélték, hetekig várakoztak a hóban és arra kényszerültek, hogy elhunyt társaik holttestét egyék.  

Sokan már a zuhanás közben, vagy közvetlen következtében meghaltak, mások napokig, hetekig haldokoltak.
Sokan már a zuhanás közben, vagy közvetlen következtében meghaltak, mások napokig, hetekig haldokoltak.Fotó / Getty Images

Parrado maga is olyan súlyos fejsérülést szenvedett, hogy napokig nem tért magához, majd hetekig lábadozott. Ezek után előállt egy tervvel és 10 nap gleccseren való gyaloglás árán biztonságos helyre vezette a csapatot. Róluk is készült film Életben maradtak címmel.

Több elképesztő sztorit itt olvashatsz.