A múlt dallamai: a 2010-es évek magyar slágerei, amiket sosem fogunk elfelejteni

A tinédzserkor minden ember életének egyik legmeghatározóbb szakasza. Ilyenkor alakultak ki a legmarkánsabb személyiségjegyeid, ekkor kezdett el formálódni a világnézeted, valamint az ízlésed, többek között zenék terén is. Viszont akár a rock, akár a popzenét részesítetted előnyben, akadtak olyan slágerek, amik biztos, hogy téged sem kerültek el. Ezeket gyűjtöttük most össze!

Teljesen mindegy, milyen zenei berkekben mozogsz, az aktuális legnagyobb slágereket akármennyire is szeretnéd, sosem fogod tudni elkerülni. Ebben a cikkben négy olyan dalt gyűjtöttünk össze, amiket a 2010-es évek tinédzserei sosem fognak elfelejteni.

FLUOR - MIZU

Fluor Tomi a mai napig aktívan tevékenykedik a zeneiparban, neve hallatán azonban sokaknak nem a Wellhello nevű zenekara, hanem sokkal inkább ikonikus MIZU című dala ugrik be először. Nem is csoda, hiszen ez a szám a sulibulik egyik legnagyobb slágere volt a 2010-es években.

Kelemen Kabátban - Nyári dallam

Ha már az iskolai buliknál tartunk, nem mehetünk el szó nélkül a Kelemen Kabátban nevű formáció Nyári dallam című száma mellett sem. Ezt a könnyed, nyári slágert te is biztosan sokszor hallottad, és talán még most is visszatérsz hozzá, ha egy kis nosztalgiára vágysz.

Majka, Curtis, BLR - Belehalok

Bár tinédzser fejjel nehéz volt azonosulni a dalszöveggel, Majka egyik legnépszerűbb slágere is sokak kedvence volt a 2010-es évek elején. Teljesen mindegy, milyen zenei műfajt szerettél akkoriban, erre a dalra te is biztosan emlékszel, és valószínűleg még a szövegét is kívülről fújod. 

FLUOR FEAT. SP - PARTYARC

Ez a dal elég megosztó volt a fiatalok körében, de nem tudtad elkerülni, hogy egyszer-kétszer te is találkozz vele rádióban vagy a barátaid által. Akár szeretted, akár utáltad, azt talán kijelenthetjük, hogy felejthetetlen élményekkel gazdagodtál a dalnak köszönhetően. 

Ez az évtized is kemény volt, de fele annyira sem, mint a korábbiak! Ha kíváncsi vagy a kilencvenes évek legdermesztőbb magyar slágereire is, a Ripost cikkében bővebben olvashatsz róluk. 

Somogyi Petra