Iránymutató lehet a jól sikerült barcelonai tesztkoncert?

Március végén tartottak Barcelonában egy ötezer fős koncertet, hogy teszteljék, miként lehet szórakozni a koronavírus idején. A tapasztalatok több mint kedvezőek, és ez visszaadhatja a reményt a bulizni vágyó fiataloknak itthon és világszerte.

Még március utolsó hétvégéjén tartottak egy kísérleti koncertet Barcelonában, hogy lássák, mennyire lehet szabadon bulizni és szórakozni a koronavírus-járvány árnyékában.

Akkor különböző óvintézkedések mellett, ám távolságtartás nélkül 5000 ember vehetett részt a Love of Lesbian nevű barcelonai banda koncertjén. Az esemény napján mindenkinek antigéntesztet kellett végezni, amelyet ingyenesen csináltathattak meg. Csupán hat lett pozitív, a többiek négy bejáraton, fokozatosan léphettek be a helyre. Ekkor mérték a testhőmérsékletet, kötelező volt a kézfertőtlenítés, és mindenki új FFP2-es maszkot kapott, hogy azt használja a koncerten.

A több részre osztott, folyamatosan szellőztetett teremben jól telt a buli, látványos fotók készültek a tömegről. Az eredmények egy hónappal későbbi összegzése alapján jelentjük, remekül sikerült a móka!

Még március utolsó hétvégéjén tartottak egy kísérleti koncertet Barcelonában, hogy lássák, mennyire lehet szabadon bulizni és szórakozni a koronavírus-járvány árnyékában.Fotó / Unsplash

 Az El País cikke arról számolt be, hogy az 5000 emberből az eseményt követő 14 napon belül összesen hatan lettek fertőzöttek, ráadásul négyükről bizonyították, nem is a koncerten kapták el a fertőzést. Csak viszonyításul: az azonos életkorú barcelonaiak körében kétszer ennyi fertőzöttet találtak, tehát 100 000 emberre vetítve a koncerten 130.7, míg a populációra vonatkozóan 259.9 volt a szám.

Persze ez nem jelenti azt, hogy innentől szabad a vásár, a fesztivál- és koncertszervezőknek rengeteg kérdésre és problémára kell még választ, illetve megoldást találniuk. Ráadásul a tapasztalat azt is megmutatja, hogy a biztonságos rendezésnek megvannak a költségei, mert a tesztkoncert büdzséje 200 ezer euróra (kb 72 millió forint) rúgott. Ugyanakkor biztató az eredmény, idővel nekünk is több esélyünk lehet élőben megismerni menő magyar zenekarokat.

Az első covid-biztos koncertet egyébként még decemberben tartották ugyancsak Barcelonában, akkor a 463 főből senki sem fertőződött meg. Márciusban, Hollandiában egy nagyjából 1500 fős hasonló tesztpartit tartottak.

R.E.B.