Újra szabadon! - Interjú Maszlavér Gáborral, az EFOTT fesztiváligazgatójával

Egy éves kihagyás után újra itt az egyetemisták kedvenc fesztiválja, az EFOTT. A post-covid helyzet azonban számtalan kérdést szül. Miben lesz más az idei év? Milyen nehézségekkel kell megbirkóznia a szervezőcsapatnak? Mi a helyzet a jegyekkel és a védettségi igazolványokkal? Maszlavér Gábor első kézből mesél nekünk a 2021-es fesztiválról.

Maszlavér Gábor „Maszi" 2011-től az EFOTT fesztiváligazgatója, de munkásságának ez csupán egy szelete. Azon túl, hogy már 5 éve az Educatio Kiállítás főszervezője, rendezvényszervező csapatával számtalan helyszínen és eseményen megfordult már. Különböző egyetemi rendezvényt, gólyatábort, gólyabált, sőt a Közgáz Évzáró Fesztivált is nekik köszönhetjük. Mindközül a legnagyobb, az igazi zászlóshajó az EFOTT.

Minden nagyobb hazai fesztivál bejelentette, hogy idén a tavalyihoz hasonlóan zárva tartják kapuikat. Ti voltatok az elsők – és akkor még az egyetlenek –, akik pozitívan állva a helyzethez közzétettetek egy kézzelfogható dátumot. Ha fogalmazhatok így, miért nem álltatok be a sorba?

Nagyon egyszerű az ok: alapvetően hazai célközönségre számítunk. Ellentétben a többi nagy hazai fesztivállal, nem végzünk értékesítési tevékenységet például Franciaországban, Hollandiában, vagy Németországban. Ennek következménye, hogy ők sokkal inkább kitettebbek a beutazási szabályoknak és a szigorításoknak. Mi zömében hazai előadókkal, szinte kizárólag magyar ajkúaknak szolgáltatunk programot, és végig bíztunk abban, hogy ezt idén újra megtehetjük.

Kvázi egyedül maradtatok a legnagyobbak sorában. Számítotok arra, hogy esetleg más fesztivál közönségét is be tudjátok vonzani?

Elképzelhetőnek tartjuk, de a hangsúly a megszokott, egyébként is szépszámú célközönségünk mozgósításán van. Maradunk, akik voltunk. Szeretnénk egy olyan fesztivált megvalósítani, ami minden kritériumában méltó az EFOTT névre. Ez annyit tesz, hogy az eseményen szüntelenül jelen kell lennie a közösségi élménynek - a zenei programok mellett hangsúlyos a sportolás és egyéb napközbeni programlehetőségek, a különféle civil szervezetek megismerése -, és a „csak szabadon" életérzésnek. Bízunk benne, hogy óriási lesz az igény, de bármekkora legyen is az érdeklődés, a létszámkapacitást figyelembe vesszük, így egy bizonyos határ felett már nem engedünk be látogatókat. Erre megvannak az előírások is, ugyanakkor a rajongóinknak sem szeretnénk mást adni, mint amit megkedveltek.

A létszámkorlátozás tükrében hány látogatóval terveztek?

Azt tűztük ki célul, hogy hasonló méretű rendezvény legyünk, mint az előző években. Hozzá kell tenni, hogy a 2019-es évben körülbelül egy 10 százalékos kapacitás még benne volt a pakliban. Ez az irányadó limit, amit idén sem akarunk túllépni.

Az egyetemisták kedvence augusztus 11-15 között várja a bulizni vágyókat, a jegyértékesítés már dübörög!
Az egyetemisták kedvence augusztus 11-15 között várja a bulizni vágyókat, a jegyértékesítés már dübörög!Fotó / Unsplash.com

Ennyi ember és másfél év felgyülemlett feszültsége rizikós recept. Elképzelhető, hogy magas lesz az atrocitások száma?

Ezt több okból sem hinném. Mire augusztus elejére-közepére érünk, már lesz jó néhány kisebb rendezvény. Szerintem a gőz egy részét ott már ki tudják engedni az emberek. Továbbá feltétlenül bízom a látogatói közösségünk magjában: az egyetemistákban, az értelmiségiekben, akik képesek kulturáltan szórakozni, kikapcsolódni, anélkül, hogy mások szórakozását akadályoznák. Ez egy barátságos, családi légkör, amit mindenáron meg akarunk őrizni.

Tavaly volt egy igényfelmérésetek, valamint azóta látni a jegyvisszaváltási számokat. Mennyire voltak hűségesek hozzátok az efottosok?

A mi fesztiválozóink rendkívül árérzékenyek. Sokan visszaváltották a jegyüket, de egy ezres nagyságrendű tábor kitartott mellettünk. Mellesleg 2020-ban nálunk sem az volt, hogy már eladtuk volna a tervezett jegyek 90 százalékát. A hatalmas bizonytalanság miatt sokan elidőztek a döntésen. Reméltük, hogy a helyszíni jegyvásárlás lesz erős. Pusztán az adatokból kiindulni szerintem nem igazán lehet, inkább azt mondanám, könnyen téves következtetésekre juthatnánk. Tavaly az embereket pszichésen eléggé leterhelte a járvány, maguk sem tudták, mihez kezdjenek. A baráti társaságomat látva azt a tapasztaltam, hogy senki nem mert repülőjegyet, fesztiválbelépőt, nyaralást foglalni. Megfigyelhető volt, hogy az emberek inkább kivártak.

Említetted az árérzékenységet, ami egy érdekes kérdést von magával. A koronavírus elég komoly gazdasági hatással járt. Egyik oldalról ott vagytok ti – fesztiválszervezők, vendéglátósok –, akiknek meg kell élni valahogy és a kiesett jövedelmet sem árt pótolni. Ellenben a célközönséget jelentő fiatalok pénztárcája rendesen megcsappant az utóbbi időszakban. Látsz-e ebben releváns kockázatot?

Látok is, meg nem is. A szokáshoz híven készülünk egy kedvező – jelenleg 25 000 forintos – árú diákbérlettel. Azt gondolom, egy ilyen típusú rendezvényhez képest ez egy baráti ár. Vannak olyan helyek, ahol ez majdnem felér egy szimpla napijegy árával. Másfelől azért már mindenki szeretne kimozdulni, koncertet hallgatni, bulizni egy jót. Akik ismernek bennünket, azok tudják, hogy a középiskolásoknak, egyetemistáknak mindig kedvezményes jegyakcióval készültünk. Azonban szervezői oldalról sajnos muszáj úgy áraznunk, hogy kijöjjön a költségvetésünk. Példának okáért az alvállalkozóknál elég komoly áremelkedés figyelhető meg, nekünk ehhez alkalmazkodnunk kell. Próbáltuk úgy belőni az idei árakat, hogy hallgatóbarátak maradjanak. Úgy vélem, sikerült.

A szemfülesek észrevehették, hogy a jegyértékesítés már egy ideje zajlik az oldalon, holott hivatalos tájékoztatást erről nem tettetek ki.

Már korábban biztosítottuk a jegyértékesítés zökkenőmentes technikai hátterét, mivel reméltük, hogy elérjük a rendezvényekhez szükséges átoltottságot. A kommunikáció előfeltétele a hivatalos kormányzati álláspont megjelenése volt, csak utána kezdhettünk bele nyugodt szívvel. Hiba lett volna az emberek arcába tolni a jegyeket úgy, hogy még csak sejteni lehetett a rendezvényeket, biztosra tudni nem. A kempingjegyek esetében ez kicsit több időbe telt, muszáj volt látnunk a pontos kempingezési szabályokat az értékesítés előtt.

Mindannyian ki vagyunk éhezve egy jó bulira.
Mindannyian ki vagyunk éhezve egy jó bulira.Fotó / Karancsi Rudolf

Egy ilyen pillanatról pillanatra változó időszakban a kommunikációnak kétségkívül kitüntetett szerepe van. Érte-e ilyen tekintetben változás a stratégiátokat?

Szörnyen lerövidült a kommunikációs időszak. Általában november végén, december elején kezdünk el kommunikálni. Most május vége van. Eddig vártuk a zöldlámpát, aztán nyomban élesítettük is a rendszert a maradék 2-2,5 hónapra. A nagyszínpados fellépők már be lettek jelentve, a teljes programbontás pár héten belül fent lesz az oldalon. Igazából idén a kommunikációs stratégiába nem sok stratégiázás fért. Megyünk előre.

A kérdés egyszerű, a válasz annál összetettebb: Mi a legnagyobb különbség egy hagyományos és egy covidos fesztiválszervezésben?

Rengeteg bizonytalansággal kell megküzdenünk egészen az építés napjáig. Amire eddig volt tíz-tizenkét hónapunk, arra most van négy. Hiába készültünk előre, még temérdek adminisztrációs teher nyomja a vállunkat. A rendezvény engedélyeztetésen túl a hatóságokkal karöltve különleges szabályokhoz kell alkalmazkodnunk. Lásd a védettségi igazolás, amit a belépésnél kötelesek vagyunk ellenőrizni. Ezenkívül sejtelmünk sincs, hogy a szervezők irányába lesz-e bármiféle plusz előírás. Ez a vírus még itt van, csak hál' istennek a vakcinával vissza tudtuk szorítani. A létszámkorlátozás és az ellenőrzés mellett odafigyelünk a tisztálkodási lehetőségekre, például kézfertőtlenítő-pontok megvalósítására.

A fesztiválok - sőt bármilyen buli - esetében gyakori, hogy pár vakmerő tag egyszerűen megpróbál belógni. A védettségi igazolvány hiánya külön késztető erő lehet erre.

Ezt minden rendelkezésünkre álló eszközzel akadályozni fogjuk. Az informatikai rendszerünket úgy fejlesztjük, hogy mielőtt karszalaghoz jutna valaki, prezentálnia kell a saját nevére kiállított, érvényes védettségi igazolványát. Védettségi igazolványnak nevezzük, de gyakorlati értelemben ez kétféle lehet: vagy az oltást igazolja, vagy a korábbi fertőzés okán kialakult rezisztenciát. Mindkettőt ellenőrizni fogjuk. Próbálkozni mindig lehet, de nagy általánosságban a delikvensek lebuknak, és kitessékeljük őket a rendezvényről. Más kérdés, hogy jelen helyzetben ennek milyen egyéb vonzata van. Nem elég, hogy valaki belóg, még a többi fesztiválozó egészségét is veszélyezteti. Oké, anyagilag jól jár, mert nem kell semmit kifizetnie, ugyanakkor a többiekre nézve komoly közegészségügyi kockázatot jelent. Ez óriási felelőtlenség.

A szabályozás értelmében a védettségi igazolvány ellenőrzése a ti kötelezettségetek. Gondolom, ettől függetlenül lesz valamiféle hatósági felülvizsgálat, helyszíni ellenőrzés. Milyen formában fog ez zajlani? Már ha tényleg várhatunk hasonlót.

Erre nem tudok válaszolni. Egy normál évben is elengedhetetlen az összes szakhatóság jelenléte: katasztrófavédelem, mentőszolgálat, rendőrség, tisztifőorvosi hivatal képviselete. A hatóságok döntése, mekkora stábbal és létszámmal jönnek ki. Aztán kérdés, milyen jogszabályi kötelezettségeket írnak majd elő nekik. Bármi elképzelhető. Egy dolog tuti biztos: aki nálunk karszalagot kap, az rendelkezik igazolással.

Újra szabadon a barátokkal.
Újra szabadon a barátokkal.Fotó / EFOTT

Az utóbbi években mindig segítségetekre volt egy társszervező, házigazda egyetem. Idén nem lett ilyen bejelentve. Ez is a járványhelyzet hatása?

Igen. A házigazda intézmények esetében fontos megemlíteni, hogy nekik ennél egy jóval hosszabb felkészülési időre van szükségük. Előzetes felkészülés hiányában számukra képtelenség egyik pillanatról a másikra felállítani egy komplett stábot. Az idei évben felsőoktatási házigazda valószínűleg nem lesz.

A másik feltűnőbb változás, hogy a sukorói evezős telepre költöztetek át. Mondanál pár szót arról, mi vár minket az új helyszínen?

Tulajdonképpen nem új a helyszín, hiszen az utóbbi EFOTT-okon itt volt a kemping. Annyi történt, hogy a zenei aktivitásokat kicsit átszervezzük, körülbelül 150 méterrel kerül arrébb minden. Abszolút átfedés lesz a 2019-es és az idei helyszín között, mindössze azzal a különbséggel, hogy máshol találjuk majd a főbejáratot, illetve máshogy lesz berendezve az ellátás, a terület. A látogatók egy olyan környezetbe csöppennek, aminek az elemeit régi ismerősként üdvözölhetik.

Mindent összevetve, milyen új élményeket nyújt majd a post-covid EFOTT a korábbiakhoz képest? Ha egyáltalán lesz érezhető változás.

Külön meglepetéssel készülünk a diákbérletes vásárlóinknak. A rendezvény elején több olyan programelemünk lesz, ami kifejezetten az értelmiségi, egyetemista hallgatóknak és a középiskolai diákoknak szól. Szeretnénk nekik egy kicsit újraindítani a közösségi életet, hogy megélhessék mindazokat a pillanatokat, amikre az elmúlt másfél évben nem volt lehetőségük. Olyan aktivitásokban gondolkozunk, amik megidézik az egyetemi közösségi programok esszenciáját. Az idei EFOTT lehet az őszi egyetemi rendezvénysorozatok nyitánya. Mindenképpen valami pluszt szeretnénk adni azoknak a látogatóknak, akikre ezekben a vészterhes időkben is számíthatunk. A részleteket nem szeretném elárulni, legyen meglepetés. Ez még „under construction", ahogy a művelt angol mondaná.

Mi a helyzet a tavaly nyáron végzettekkel, a 2019/2020-as tavaszi matricás diákigazolványokkal?Papíron diákok, gyakorlatban már nem.

Mi ezt egy elegáns mozdulattal elengedtük. Jogszabályilag egyébként ezek az igazolványok ugyanúgy érvényesek, mint a többi. De még ha másképp lenne, akkor is azt mondanánk ezeknek az embereknek: pont szórakozhattatok volna egy jót a végzésetek után, csak sajna pórul jártatok, mi megadjuk nektek erre a lehetőséget, bőven megérdemlitek.

Minden fesztiválozónak megvannak a maga kedvenc pillanatai, ez alól te sem lehetsz kivétel. Neked mi a legemlékezetesebb élményed?

Nagyon sok van, nehéz bármit kiemelni. Ami nekem iszonyúan jó érzés volt, és szerintem az efottos, barátságos hangulatot is teljesen átadta, az egy kitelepüléshez köthető. Még Miskolcon fesztiváloztunk, ahol a „Talpra magyar" reggeli rádiós műsor keretében jelen voltak Buda Marciék. Marci folyamatosan azt szajkózta, milyen jó, hogy itt van ez a konténer, rajta az emberekkel, de még jobb lenne, ha a tetején lenne valami kis extra. Igaz, lépcsőn fel lehetett rá menni, nézelődni, de nem volt berendezve, nem volt rajta semmi. Megbeszéltük a stábbal, hogy megvicceljük, amikor benn leszek nála. Odaszerveztünk 30-40 embert, én pedig felvezettem a szitut: hát igen Marci mondtad, milyen jó lenne, ha lenne itt fenn valami, de nézd, ezek a kedves fesztiválozók idehordanak neked egy csomó dolgot. Mindenki hozott magával valamit: babzsákot, pálmafát, asztalt, széket, mini hűtőt. Teljesen oda-vissza volt, tökre meghatódott a fesztiválozók és a stáb jófejségén. Sok ilyen pillanatot tudnék még felidézni, de mind közül talán ez a legkedvesebb.

Számtalan fiatal kacsintgat a fesztivál-, rendezvényszervezés irányába, azonban sokan csak a bulit látják, a mögötte rejlő fáradhatatlan munkát nem. Mit tudsz tanácsolni azoknak, akik hasonló babérokra törnének?

Kezdjenek el ezen a területen dolgozni. Először önkénteskedni vagy lényegében bármilyen formában bevonódni. Ezt nálunk is megtehetik. Rengeteg a szervezési folyamat, amibe projekt jelleggel becsatlakozhatnak: építés, bontás, pénztár, civiltér, sportprogram és sorolhatnánk. Nyugodtan írhatnak az info@efott.hu-ra, de szintén kinn van a diákmelós jelentkezésünk és a munkaügyes e-mail címünk. Keressenek minket bátran, segítünk elindulni ezen az úton. Az évek során többen dolgoztak nálunk, egyesek mára a Puskás Aréna rendezvényszervezői, mások elmentek PR-marketing irányba. Ha valaki szeretne belelátni a rendezvényszervezésbe, az EFOTT egy jó lehetőség. Innen el lehet indítani ezt a pályát.

A 2021-es EFOTT fesztivál augusztus 11-15 között kerül megrendezésre Sukorón. Masziék gőzerővel készülnek arra, hogy az elmúlt időszak után egy felejthetetlen nyári élményben lehessen részetek. A kedvezményes diákjegyekre itt tudtok lecsapni, további infókért pedig kövessétek a hivatalos Facebook eseményt!