Kultúrsokk: Öt múltbeli esemény, amiről nem gondoltad volna, hogy egy időben történtek

Az iskolai éveink során rengeteg történelmi tudás és információ halmozódik fel bennünk, amit sokszor nem is helyezünk el időben tudatosan. Ez váratlan felfedezéseket okozhat a saját ismereteinken belül is, ezért most elhoztunk öt olyan azonos korból való eseményt, ami minket is nagyon meglepett.

Ha további történelmi érdekességekről is olvasnál még, itt és itt megteheted.

Réges-rég egy messzi-messzi galaxisban

A Star Wars széria a '70-es években saját univerzumot robbantott magának a popkultúrába és emberek millióinak rajongását nyerte el. Az első film 1977-ben jelent meg, pontosan abban az évben mikor az utolsó guillotine általi nyilvános kivégzést tartották Franciaországban. Nem mondhatjuk rá, hogy egy elegáns fegyver egy civilizáltabb kor számára, ahogy Obi-Wan jegyezte meg a fénykarddal kapcsolatban.

Star Wars
Star Wars

Hölgyeim és hölgyeim

II. Erzsébet angol királynő a mai napig a világ egyik legbefolyásosabb asszonya, de ki hitte volna, hogy ugyanakkor született, mint egy másik hasonlóan meghatározó ikonikus nő, Marilyn Monroe. Mindketten 1926-ban látták meg a napvilágot és még közös kép is készült róluk 30 éves korukban egy londoni filmpremier gáláján.

Marylin Monroe és Erzsébet királynő
Marylin Monroe és Erzsébet királynőFotó / Getty Images

Két külön világ

A McDonald's egy ma is világszerte népszerű étteremhálózat, ami számos országban jelen van. Gyakran társítják a nyugati féltekén az 1950-es évek Amerikájához, azonban az első étterem korábban, 1940. május 15-én nyílt, pontosan 5 nappal azután, hogy az első rabok megérkeztek az auschwitzi koncentrációs táborba.

Az első étterem 1940. május 15-én nyílt.
Az első étterem 1940. május 15-én nyílt.Fotó / Getty Images

Progresszivitás a '70-es években

Svájcot a világ leginkább haladó szellemiséggel bíró országai között tartjuk számon. Meglepő, de úgy tűnik ez a haladás kifejezetten lassúnak bizonyult a múlt században, ugyanis a nők csak 1971-ben kaptak szavazati jogot az országban. Ekkorra már az USA nemcsak végrehajtotta a sikeres holdraszállást, hanem terepjáróval szelte az égitest felszínét.

A nők csak 1971-ben kaptak szavazati jogot az országban.
A nők csak 1971-ben kaptak szavazati jogot az országban.Fotó / AFP

A gép forog, az alkotó pihen

A repülés az emberiség fejlődésének egyik legmeghatározóbb pontja volt a történelem során. Az első repülőgépet A Wright fivérek találták fel, akik ezzel beírták a nevüket a könyvekbe. Orville közülük egészen 1948-ig élt, így értesülhetett ő is Hirosima és Nagaszaki bombázók általi megsemmisüléséről. Úgy nyilatkozott, hogy nem bánta meg a találmányuk megalkotását, de elkeseríti, hogy ilyen célra használnak valamit, amiről úgy gondolták, nagyobb békességet hoz majd az emberek számára.

Wright fivérek
Wright fivérekFotó / Wikipedia