Kedvenceink a 2000-es évekből, akik már szülők - Nem is gondolnád, hogy már itt tartanak!

Az idő csak úgy repül és hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy nem csak mi, hanem kedvenc kamaszkori sorozataink szereplői is felnőttek, sőt, vannak akik már saját családot is alapítottak.

Nem csak tinikorunk népszerű ruháira és a ma már furcsának tűnő kütyüire visszagondolni nagy utazás, hanem az akkori gyerekszínészekre is, akiket minden nap néztünk suli után, főleg ha rádöbbenünk, hogy évek óta eszünkbe sem jutottak az illetők. Szállj fel velünk erre a nosztalgia vonatra!

David Henrie

David Henrie
David HenrieForrás / Facebook

Davidet a Varázslók a Waverly helyből című sorozatban ismerhettük meg igazán, ahol Selena Gomez mellett az egyik testvért, a szuper okos Justin Russot alakította, de láthattuk az Így jártam anyátokkalban is, ahol Ted történetét lelkesen hallgató fia volt. David ma már nemcsak, hogy házas, hanem két gyereke is van, akik egy és kétévesek.

Phoebe Tonkin és Claire Holt

Phoebe Tonkin és Claire Holt
Phoebe Tonkin és Claire HoltForrás / Getty Images

Ki ne emlékezne az ikonikus H2O című sorozatra, ami három barátnőről szólt, akik egy mágikus esemény következtében sellővé változnak, ha egy csepp víz éri őket? Mindez a 2000-es évek ikonikus outfitjeiben történik. A sorozat sztárjai közül ketten, a Cleot alakító Phoebe és az Emmát játszó Claire már anyukák, ráadásul a barátságuk a mai napig tart.

Brenda Song

Brenda Song
Brenda SongForrás / Getty Images

A legelkényeztetettebb szállodaörököst, London Tiptont hihetetlenül jól játszó Brenda Song már négy éve él párkapcsolatban Macaulay Culkinnal, a Reszkessetek betörők Kevnijével. Ha ez nem lenne önmagában elég szenzációs, a párnak kisfia született 2021. áprilisában, aki a Dakota Song Culkin nevet kapta.

Ashley Tisdale

Ashley Tisdale
Ashley TisdaleForrás / Getty Images

Nem is tudjuk eldönteni, hogy melyik Ashley által játszott karaktert imádtuk jobban annak idején. A drámakirályő Sharpay Evanst a Highschool Musicalben vagy Maddie Fitzpatricket a Zack és Cody életében? Ashley 2014 óta házas, kislánya pedig 2021. márciusában született.