3 tipikus strandoló, akikkel minden egyes nyáron találkozhatsz, pedig valószínűleg nem szeretnél

A korlátozások enyhülésével megnyithattak a szabadtéri strandok is, ezzel együtt pedig visszatérnek azok az elkerülhetetlen strandoló-típusok, akikkel biztosan találkozni fogsz, teljesen mindegy, hogy mikor és hova mész. Közülük mutatunk most be hármat.

Ha a listán szereplő strandolók valamelyike nem lenne ismerős a számodra, a legközelebbi kiruccanásod alkalmával rövid időn belül egy kis odafigyeléssel biztosan szembe találod magad mindegyikükkel.

Akik szerint az "Ugrálni tilos!" tábla csak egy ajánlás

Itt általánosságban kisebb gyerekekről van szó, ez viszont nem jelenti azt, hogy csak ők tartoznak ebbe a kategóriába. Sokan szeretik figyelmen kívül hagyni a medencék szélén elhelyezett, a medencébe való ugrálást tiltó táblákat.

Forrás: Origo

Ez pedig, amellett, hogy rendkívül balesetveszélyes, kifejezetten zavaró is lehet azok számára, akik csak hűsölni és úszni szeretnének, és egyáltalán nem vágynak arra, hogy a figyelmetlenül ugrálók az arcukba fröcsköljék a vizet. Vagy egyenesen a nyakukba ugorjanak.

Akiknek a strandolás egyenlő a medence szélén való napozással

A napozással alapvetően nincs semmi probléma, az viszont nem mindegy, hogy hol csinálja ezt az ember. Sokan vannak, akik nem rajonganak a strandolásért és csak barnulni vágynak, ez pedig teljes mértékben elfogadható, egészen addig, amíg nem a medence szélén fekve teszik ezt.

Fotó / 123RF

A gond ebben az esetben ott kezdődik, hogy az említett személyek maximum bokáig lógatják a lábukat a vízbe, és ha valaki véletlenül lefröcsköli őket, az jó ha megússza egy megsemmisítő tekintettel. Ők ugyanis nem szeretnének vizesek lenni, ennek ellenére mégis a medencék szélét gondolják tökéletes helynek a napozáshoz.

Akik a büfénél állva, hangosan kifogásolják az ételek árát

Egy egész napos strandolás során természetesen megéhezik az ember, ilyenkor pedig nem vágyik másra, mint egy frissen sült lángosra és egy jéghideg limonádéra. Az idillt viszont teljesen lerombolhatják az olyan emberek, akik a büfénél állva, fennhangon kritizálják az ételek árát.

A strandok természetesen nem az olcsó ételekről híresek, erre pedig általában mindenki fel van készülve. Ha te sem szeretnél a strandbüfében vásárolni, kritizálás helyett előre el is készítheted magadnak a finomabbnál finomabb strandkajákat, amelyekhez a Mindmegette cikkében rengeteg ötletet találhatsz.