Túlélőkalauz fesztiválozóknak: 6 + 1 tipp az ideális fesztivál állapotért

Egy év kihagyás után végre újra fesztiválszezon! Bár jóval kevesebb fesztivált rendeznek meg idén mint a pandémia előtt, számos fesztivál (köztük a legnagyobbak), sajnos elmaradnak. Mi mégis örülünk és talán még soha nem vártuk ennyire őket. Hogy az örülésből ne (meg)őrülés legyen és valóban egy igazán jó élménnyel térjetek haza, érdemes megfogadni néhány hasznos tippet egy régi motoros fesztiválozótól.

Az első zenei fesztiválomra még alsós gimnazistaként jutottam el. A 2010-es évek legelején David Guetta nem csak a magyar diákokat, hanem az egész világot megmozgatta. Őt játszották az összes szórakozóhelyen és rádióban, ő keverte a zenét a legmenőbb klubokban és fesztiválokon, de még a csengőhangunk is valamelyik unásig játszott száma volt. Lehetett szeretni vagy utálni, ám aki akkor járt bulizni, annak egy megkerülhetetlen pont volt az éjszakában a mára már kissé elcsépeltté és  saját karikatúrájává vált francia lemezlovas. Az élményt, amit egy ekkora sztár adott életem első fesztiválján, mindössze 17 évesen, azóta is őrzöm és a legszebb emlékeim közé tartozik. 

Azon a nyáron végleg beleszerettem a fesztiválozás hangulatába és azóta is minden évben legalább egyre ellátogatok. Következzen néhány életmentő tipp az elmúlt 10 év alatt szerzett tapasztalataiból! 

Egy fesztivál minden szempontból nagy megterhelést jelent a szervezetnek.
Egy fesztivál minden szempontból nagy megterhelést jelent a szervezetnek.Fotó / Shutterstock

 1 . Lassan járj, tovább élsz

Elődeink ugyan nem erre értették, de érdemes megfogadni ezt a tanácsot egy többnapos fesztivál esetében is. Gyakori szarvashiba, hogy már az első napon túlságosan kimerítik magukat a bulizók. Ha ez egy közel egyhetes fesztivál esetében történik, akkor nem fognak tudni regenerálódni az illetők és az utolsó napokat pedig már csak fél lábbal fogják tudni kibírni (ha addig nem betegszenek le).

 2. (Fel)töltődés

A power bank a gumicsizma és a füldugó mellet a fesztiválozók egyik hasznos alapkelléke. Ha már éppen lemerülőben van - a moliltelefonokkal ellentétben - még a különböző sátrakban és pultokban is le tudod adni anélkül, hogy a frász kerülgetne, hogy meglesz-e mire visszaérsz.

 3. Tisztaság = szabadság!

Vigyél magaddal egy, vagy akár több mini kiszerelésű folyékony szappant! A legtöbbször sajnos nincs kihelyezve a mosdók előtt, így sokan a kézfertőtlenítőhöz fordulnak és a szappanos kézmosás akár egy napot is várat magára. A szappant viszont semmi nem übereli, össze se tudom számolni, hogy hányan hálálkodtak már nekem, hogy volt egy kevés a táskámban! 

 4. Vitaminban az erő

Gondoskodj a napi vitaminpótlásról! Vigyél magaddal valamilyen immunerősítő étrend-kiegészítőt, multivitamint, c vitaminos pezsgőtablettát stb. és minden nap szedd. Az még jobb, ha már az esemény előtt 1-2 héttel elkezded megemelni az általános vitaminbeviteled. Egy fesztivál ugyanis különösen nagy megterhelést jelent a szervezetnek: sok ember van egy helyen, vagy a tűző napon állunk, vagy éppen a zuhogó esőben (egy rövidnadrágban), jóval többet vagyunk talpon mint egyébként és persze az állandóan szálló por sem tesz jót az egészségünknek.

Figyelj az értéktárgyaidra is!
Figyelj az értéktárgyaidra is!Fotó / Shutterstock

 5. Supersize me?

Ne csak gyorsételeken élj! A szervezet előbb említett megterhelését ne fokozd azzal, hogy nem juttatsz be megfelelő tápanyagokat! Ha több napra mész, akkor próbálj meg hozzájutni rendes főtt ételhez legalább napi egyszer, de minimum vigyél magaddal némi zöldséget és gyümölcsöt és fogyassz belőlük naponta. Ha sátorral vagy, akkor néhány szem alma jó megoldás lehet, az még a hőségben sem romlik meg.

 6. Az élet forrása

Igyál, igyál, igyál! A sok mozgás, a meleg és az alkoholfogyasztás dehidratálja a szervezetet. Folyamatosan legyen nálad víz,  így beteg sem leszel és a bulit is tovább fogod bírni!

 +1 Talált tárgyak osztálya

Az értékek elvesztése vagy egy esetleges lopás sajnos benne van a pakliban minden fesztiválon. Lányoknak ajánlom, hogy olyan táskát szerezzenek be, aminek van egy jól zárható zsebe is, amihez nehezen lehet hozzáférni. Fiúknál a farzsebben a teljes pénztárca nincs jó helyen! A fesztiválokon javarészt már csak festipay-el, bankkártyával vagy telefonnal lehet fizetni, így nem kell minden, ami amúgy a hétköznapokban veletek van.  Csak a legszükségesebbet vigyétek magatokkal a pénztárcából: személyi, taj kártya, bankkártya/festipay, bérlet/jegy, esetleg egy kevés pénz a taxira.A telefonon pedig kapcsoljátok be a nyomkövetőt, így könnyebben megtaláljátok, ha eltűnne!