“Ha olyan rossz itt, akkor miért nálunk emeled a népsűrűséget?" - Budapest visszavág a vidékieknek”
Néhány hete jelent meg egy írásunk arról, milyennek tűnnek vidéki szemmel – jócskán eltúlozva, persze – a budapestiek. A cikk óriási visszhangot keltett, ezért úgy döntöttünk, eljött az igazság pillanata: szót adunk maguknak a budapestieknek, mondják el ők is, mi minden idegesítő bennünk, vidékiekben.
Mivel a cikk szerzője maga is "vidéki surmó" – ahogy ezt egy komment már éleslátóan kiszúrta –, budapesti születésű barátai élettapasztalatát (no meg némi öniróniját) hívta segítségül.
Úgy viselkedünk, mint a turisták
Bizony, képtelenek vagyunk normális emberként viselkedni a fővárosunkban, főleg ha ritkán, vagy először járunk itt. Képesek vagyunk bármire rádumáltatni magunkat a Váci utcán, és kis túlzással még a galambokat is lefotózzuk (otthon, a tanyán, ugye, eleve nincsenek ilyen izgalmas állatfajok!:). A szelfiket pedig ne is említsük: fogadjunk, hogy neked is akad egy-egy szelfi a Parlamenttel, a Lánchíddal vagy a Hősök terével a háttérben...
Röhejesen naivak vagyunk
Az aluljáróban egy kevésbé jól öltözött alak közelít felénk, akiről a dörzsölt pesti azonnal leveszi, hogy csak pénzt szeretne kunyerálni (buszjegyre, persze), míg mi kedvesen, ártatlanul bólogatva, feszült figyelemmel hallgatjuk végig egész életének kálváriáját. Mindezek után pedig még papírpénzt is adunk neki – nincs nálunk más ugyanis –, és még így is bűntudatunk lesz.
Ellentmondásosan viselkedünk
A legtöbb vidéki (lásd a poszt szerzőjét) szeret panaszkodni a fővárosra, a fővárosiak mentalitására. De azért nem megyünk el, maradunk itt, rontjuk a levegőt, és nyavalygunk. Mindemellett a szülőhelyünket pedig hajlamosak vagyunk a végsőkig romantizálni: a végén már mi is elhisszük, hogy a szülőfalunkban télen-nyáron pirosan virítanak a muskátlik, Petőfit szavalnak a tyúkok, és a friss (különböző szagoktól terhes) levegőtől minden betegségnek búcsút mondhatunk.
Akkor most mi van? Mindenki teljesen hülye?
Természetesen nem: teljesen nyilvánvaló, hogy mindenki más közegben szocializálódik, más dolgok lesznek számára normálisak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az ember nem szemlélheti magát kicsit önkritikusan, és nem tanulhat a máshonnan érkezőktől – szóval budapestiek és nem budapestiek: nézzünk magunkba, és tűnődjünk el rajta, ha kritikát kapunk, abból sosem lehet baj!