A tökéletesség fogságában - A perfekcionizmus hátrányai

A felszínen a perfekcionizmus egészen vonzó tulajdonság lehet, hisz rengeteg sikeres vállalkozó, énekes, sztár és atléta is azt nyilatkozta magáról, hogy sikerét ennek köszönheti. Ugyanakkor megvan a maga árnyoldala is, ami egészen elgondolkodtató lehet.

A perfekcionisták állandóan túl szeretnének teljesíteni, szemük előtt képzeletbeli célok vannak. A legjobbat igyekeznek kihozni magukból, hogy olyan dolgokat is elérjenek, amiket addig lehetetlennek gondoltak.

Az ilyen emberekre jellemző, hogy előre haladnak és küzdenek akkor is, amikor akadályokkal kell megküzdeniük. Jellemző rájuk, hogy ügyelnek a részletekre, hisz ezáltal tudják biztosítani, hogy elvégzett munkájukban senki sem fog hibát találni. A sikereiknek köszönhetően sokan felnéznek rájuk, azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy az előnyök ellenére több negatív hatása is lehet az ilyen magatartásnak.

1. Halogatás

A perfekcionistákra jellemző, hogy halogatják feladataikat, mert várnak a megfelelő időre, megoldásra. Sokszor komplexebbnek látják az egyszerű feladatokat is, és olyan elvárásokat állítanak önmagukkal szemben, amelyek miatt elképzelhetetlennek tűnik az, hogy ténylegesen elvégezzék munkájukat.

2. Produktivitás hiánya

Előfordulhat, hogy amikor egy perfekcionista feladatokat készül elvégezni, túl sok figyelmet fordít a részletekre, elveszik bennük. Emiatt hajlamosak arra, hogy rengeteg időt szenteljenek egy adott projekt elvégzésére, emellett pedig munkamániássá válnak a részletekre való túlzott ügyelés miatt, így hosszútávon kevésbé tudnak produktívan dolgozni.

Előfordulhat, hogy amikor egy perfekcionista feladatokat készül elvégezni, túl sok figyelmet fordít a részletekre, elveszik bennük
Előfordulhat, hogy amikor egy perfekcionista feladatokat készül elvégezni, túl sok figyelmet fordít a részletekre, elveszik bennükFotó / Shutterstock

3. Egészségügyi problémák

Ezek az emberek nagyon gyakran munkamániások, akik nem fognak megállni addig, amíg el nem érték a tökéletes eredményt. Emiatt folyamatosan feláldozzák a pihenést, az ételt, valamint az alvást, csak azért, hogy elvégezzék munkájukat. Emellé társul az állandó aggodalom azzal kapcsolatban, hogy minden megfelelően alakuljon. Így válik gyakorivá az, hogy fizikai és mentális problémákkal küzdenek, amelyek hosszú távon a produktivitásukra is hatással lehetnek.