Sorozatajánló: Transformers

Az alakváltó robotok az 1980-as évek óta töretlen népszerűségnek örvendenek. Játékok, filmek, sorozatok, képregények és még sorolhatnánk, mi mindent látnak el Transformers fémjelzéssel. Ha Michael Bay ki is ölte belőlünk a franchise iránti szeretetet, azért még bőven maradt remény.

Mi kell ahhoz, hogy megvegyünk egy játékot?

A gyerekekben - és a rajongó felnőttekben - temérdek pénz van, ezt pontosan tudja a játékipar is. Volt azonban egy időszak, amikor még fogalmuk sem volt, mi kell az embereknek. A 20. század második felében az eladások száma megakadt, hirtelen kellett észbe kapniuk a gyártóknak, hogy valami nem stimmel. A gyártósorról megállás nélkül gördültek ki a minőségibbnél minőségibb anyagokból készült, extra akció-funkciókkal ellátott figurák, de a kirobbanó siker és rajongás elkerülte őket. A marketingesek és a különböző piackutatók a kezdeti kilátástalanság után rájöttek a megoldásra: a játékokat egy bizonyos szint felett a mögéjük felépített világ adja el, nem pedig maguk a figurák. Ahhoz, hogy megvegyünk valamit, szükségünk van egy kialakult érzelmi kapocsra. Gondoljunk csak bele, mennyi plüss, figura, póló és miegymás fogyott az utóbbi időben, kizárólag azért, mert Baby Yoda kacsingatott rajtuk. Megvettük volna ezeket anélkül, hogy tudnánk, ki rajta az a kis zöld manó? Egy játékboltba besétálva egyre kevesebb olyan játékkal fogunk találkozni, ami ne lenne ismerős számunkra valami nagyobb franchiseból. Még a LEGO is ezen az úton halad, lásd a Ninjago animációs sorozat és a LEGO mozifilmek. Mára ez a felismerés semmi újdonság érzettel nem jár, holott régen hatalmas szenzációnak számított, ha egy játékhoz képregény, sorozat vagy film készült. Ennek a trendnek a legnevesebb úttörői voltak az olyan brandek, mint a He-Man, a G.I. Joe, a Barbie, és mai alanyunk, a Transformers.

Nem azért faljuk egymás után az epizódokat, mert robotbunyót akarunk látni, hanem mert érdekelnek a karakterek sorsai.
Nem azért faljuk egymás után az epizódokat, mert robotbunyót akarunk látni, hanem mert érdekelnek a karakterek sorsai.Fotó / Netflix

 Polcokról a TV-be

Minden idők legsikeresebb játék-franchisezának gyökerei a Távol-Keletig nyúlnak vissza. Az 1980-as években a japán játékgyártó Takara piacra dobta Microman névre keresztelt szériáját, majd annak folytatását, a Diaclone-t. Előbbiek humanoid artikulálható akciófigurák voltak; utóbbiak robottá alakuló járművek, melyekbe pilótákat lehetett ültetni. Az utókor meg is feledkezett volna róluk, ha az 1983-as Tokyo Toy Fair-en nem figyel fel rájuk a Hasbro termékfejlesztője, Henry Orenstein.Orenstein az USA-ba hazatérve prezentálta a látottakat a vállalat fejeseinek, akik vevők voltak az ötletre.Így született meg a G.I Joe és a Transformers, kitalálhatjátok melyik-melyik japán játékból. A Transformers széria első hulláma összesen 28 figurát számlált papíron, gyakorlatban pusztán 10-12-t.A különbség oka egyszerű: csomó esetben ugyan azokat a modelleket használták, csak átszínezték őket és más kiegészítőket aggattak rájuk. Egy alakváltó robot harcos elég menő karácsonyi ajándék, de még inkább az, ha a távoli Cybertron bolygóról érkezett. A Hasbro egy háromágú marketing stratégiával rukkolt elő. Egyrészt ott voltak a játékok, amikhez megbízták a Marvel-t, hogy találjanak ki neveket és háttértörténetet az egyes figuráknak. Másrészt szintén a Marvel-lel együttműködve egy Transformers képregénysorozat készült. Harmadrészt tévésorozatot indítottak, miután 1984-ben az USA-ban enyhült a gyerekműsorokban elhelyezett promóciós tartalmakra vonatkozó szabályozás.  Az amerikai otthonokba egy új rajzfilm költözött be, a Transformers: Generation 1 (1984-1987).Az eredeti sorozatot napjainkig még jó pár utód követte:

  • Beast War (1996-1999)
  • Robots in Disguise (2000)
  • Armada (2002-2003)
  • Energon (2004)
  • Cybertron (2005)
  • Animated (2007-2009)
  • Prime (2010-2013)
  • Rescue Bots (2012-2016)
  • Robots in Disguise (2015-2017)
  • Prime Wars Trilogy (2016-2018)
  • War for Cybertron Trilogy (2020-2021)

Robotos film, robotok nélkül

Michael Bay látványfilmjei ugyan hatalmasat kaszáltak, viszont egy idő után a közönségnek elege lett a robbanásokból és az agyatlan sztoriból. Természetesen a filmekhez videojátékok is dukáltak, több-kevesebb sikerrel. Ebben az időben ütötte fel fejét egy másik, nagyobb szeretetnek örvendő videojáték széria, ami kifejezetten a transformersek szülőbolygójára fókuszált. Bay-től 2018-ban Travis Knight vette át a stafétát, aki egy formabontó Űrdongó filmet tett le az asztalra. A közönség imádta Travis visszafogott stílusát, de az igazi osztatlan sikert a film első 3 perces cybertroni jelenete aratta. Végre valahára a Hasbro-nak sikerült levonni a tanulságot: a Transformers nézői nem emberi szereplőkre kíváncsiak, hanem az óriásrobotokra. Visszahívták a Prime Wars-ért felelős készítőket, és a Netflixel közösena G1 hagyatékára alapozva újraírták a transformerek eredettörténetét. A sorozatot három fejezetre osztották: SiegeEarthriseKingdom.

Akik akár kicsit ismerik a Transformerst, azokat nem fogja meglepetésként érni a sztori.
Akik akár kicsit ismerik a Transformerst, azokat nem fogja meglepetésként érni a sztori.Fotó / Netflix

 „More than meets the eye”

A Föld megmentése/uralma helyett ez alkalommal a transformerek egy sokkal személyesebb célért küzdenek: saját szülőbolygójuk, Cybertron megmentéséért. A cselekmény szívét a tipikus jók-gonoszak küzdelme adja, legalábbis első ránézésre. Az új animációs trilógia olyat tesz, amit Bay filmjei sohasem voltak képesek. Az Autobotok nem elit, nemes harcosok, hanem kilátástalanságban sínylődő partizánok. Az Álcák nem mind hatalommániás őrültek. Optimus közel sem az a határozott vezér, akinek ismertük. Rágja a bűntudat és a kétely, sőt sok katonája kifejezetten ellenzi elveit és cselekedeteit. Megatron esetében még érdekfeszítőbb a helyzet. Szemünk előtt játszódik le az a folyamat, amely során az otthonáért harcoló gladiátorból könyörtelen hadúr válik. Az Optimus irányába táplált gyűlölet fontosabb lesz Cybertron-nál. Egy szó, mint száz, a sorozat humanizálni bírja az alakváltókat. Nem azért faljuk egymás után az epizódokat, mert robotbunyót akarunk látni, hanem mert érdekelnek a karakterek sorsai.A két frakcióvezető mellett kifejezetten erős mellékszereplőket sikerült felsorakoztatni. Szinte az összes karakter rendelkezik saját motivációval és jellemmel. Akik akár kicsit ismerik a Transformerst, azokat nem fogja meglepetésként érni a sztori. Cybertron kimerült az Autobotok és Álcák csatározásában. A bolygó haldoklik, mihamarabb pontot kell tenni a háborúra, vagy új utat találni az életben maradásra. A megoldás kulcsa - látszólag - az Örök Szikra. Furcsa, de ez az agyon járatott história a sorozat legnagyobb erőssége. A War for Cybertron trilógia egyszerre szólítja meg a régi rajongókat, és a kíváncsi belépőket. Az ismerős arcok és dizájn, a komorabb hangulat a régi motorosoknak szól, míg a modernizált eredettörténet és kidolgozott személyiségek könnyen magukkal ragadják az újoncokat.

A trilógia utolsó felvonása, a Kingdom július 29-én érkezett Netflixre.