Van 5 perced az ország legnagyobb hallgatói fesztiváljának történetére?
Az EFOTT 45 éves múltra tekinthet vissza. Átélte a szocializmust, a rendszerváltást, sőt a koronavírust is. Pár nap és Sukorón indulhat a buli, de addig bőven van időd megismerni a fesztivál történetét!
Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai TalálkozójaSzép hosszú név, azért maradjunk inkább az EFOTT-nál. Magyarország legnépszerűbb hallgatói fesztiválja állandó nyári program minden fiatal számára, de gondoltad volna, hogy anno talán a Te szüleid is éppen az EFOTT-on ismerték meg egymást? Az 1970-es évek szocializmusában járunk. A Magyar Szocialista Munkáspárt az élet minden területét kontroll alatt tartotta, így a fiatalok szórakozási lehetőségeit is. A megtisztelő feladatot az uralkodó állampárt ifjúsági szervezete, a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség - amit a köztudat KISZ-ként ismer - kapta. A középiskolásoknak ott volt az Országjáró Diákok Országos Találkozója (ODOT), a fiatal munkavállalóknak az Ifjúmunkás Kempingek, egyedül a felsőoktatásban tanulóknak nem jutott igazi nagy nyári rendezvény. Egészen 1976-ig, amikor megszületett a legelső EFOTT Abaligeten. Természetesen a fesztivál hangulata a kor uralkodó eszméit testesítette meg. A KISZ egy ifjúságot átfogó turisztikai rendszert akart kiépíteni, ennek megfelelően a sport, kultúra, magyar turisztika dominált. A fesztiválozók nem is álmodhattak külföldi fellépőről, volt helyette táncház, humorista show, diszkó, tábortűz, közös főzés, politikai fórum. Sok köze nem volt a mai fesztiválokhoz, sőt ha a résztvevők létszámát nézzük, alig ért fel egy átlagos bulihoz.
Aki anno szétnézett Abaligeten, az összesen 25 felsőoktatási intézményt és 350 hallgatót láthatott. Ez persze nem jelentette azt, hogy a résztvevők ne szórakoztak volna jól. A látogatók száma évről-évre nőttön-nőtt, 1980-ban Sirokon már elérte az ezer főt. A korai EFOTT-okat nyugodtan nevezhetjük úttörőtáboroknak. Aztán jött a rendszerváltás és az ország egészére rányomta bélyegét. A politikai ideológiát felváltotta a könnyűzene és az önfeledt szabadság. A „turisztikai találkozó" értelmét vesztette, hacsak nem vesszük annak a változatos helyszíneket.

Hol itt, hol ottAz EFOTT stílusjegyének számít az örökös vándorlás. Hát no, nem hiába magyar fesztivál. Fennállása óta 28 helyszínen rendezték meg: Velence, Miskolc, Zánka, Szolnok, Pécs, Baja, Dunaújváros, Debrecen, Zamárdi, Fonyód, Gyöngyös, Dunapataj, Kismaros, Hajdúszoboszló, Tokaj, Agárd, Kecskemét, Dunaharaszti, Szeged, Nyíregyháza, Orfű, Mártély, Szilvásvárad, Verőcemaros, Salgótarján, Sirok, Keszthely, Abaliget.
Az állandóan mozgásban lévő fesztivál 2015-2019 között látszólag megtelepedett Velencén. Idén, bár csak pár száz métert költözött, megszakadt a hagyomány. Az elmúlt hét eseményeit tekintve, nem is csodálja az ember...
Velence vs. EFOTTJúlius 30-án Velence Város Önkormányzata Facebookon bejelentette, hogy nemcsak a fesztiválból nem kérnek, de annak semmilyen vonzatából sem. Az EFOTT-ra vezető Evezős utat augusztus 2-től egészen augusztus 20-áig lezárták. Arra hivatkoztak, hogy „Az esemény időpontjával, megszervezésével kapcsolatban sem Sukoró, sem az EFOTT nem tájékoztatta Velence Város Önkormányzatát." Mondani se kell, azonnal kitört a balhé. Maszlavér Gábor, az EFOTT fesztiváligazgatójavideóban válaszolt az önkormányzatnak. Gerhard Ákos, Velence polgármestere választási programjában tett ígéretet a velencei lakosoknak, hogy eliminálja a fesztivállal járó mocskot és rendetlenséget. Intézkedésével ennek tett eleget. A lezárás különösen azoknak a fesztiválozóknak volt hatalmas érvágás, akik Velencén foglaltak szállást. Pár száz méter helyett 7,8 kilómétert kellett volna megtenniük. Ez még taxival is sok, nemhogy gyalog. A felek tárgyalást kezdeményeztek, de még előtte augusztus 2-án a fesztiváligazgató és a polgármester nyilvánosan a "Balázsék"-nál ütköztették nézeteiket. Szerencsére két napra rá, augusztus 4-én sikerült megegyezni. Velence megnyitotta az útszakaszt, cserébe az EFOTT megnövelte munkacsoportjai létszámát, ígéretet tettek a zajszint határérték alatt tartására, valamint fokozott figyelmet fognak fordítanak a tisztaságra. Vonulási útvonalakat alakítanak ki szemetesedényekkel és mobil illemhelyiségekkel. A szemétszedés ugyan folyamatos lesz, de a környezet tisztántartásához nagyban számítanak a fesztiválozók együttműködésére.

Tudtad?
- Az „ősi" EFOTT-ok legfelkapottabb programjának a városvetélkedő számított. A fesztiválozóknak állomásról-állomásra kellett bejárniuk a környéket feladványok után kutatva. Közben jól szórakoztak, ittak, és megismerték a helyi látnivalókat. Igazi turisztikai program volt, pont ahogy a szervezők szándékozták.
- Ma már magától értetődő, hogy a fesztivál tele van pulttal, büfével és miegymással. A hajnalok hajnalán a résztvevők maguk hozták az ételt, italt. Nem különösebben kellett félni, hogy megromlanak, mivel a rendezvény hossza körülbelül egy hosszúhétvégével ért fel. Később a résztvevők számával együtt nőt az igény a komolyabb ellátásra. Mekkorát néznének ezek az emberek, ha látnák a Fesztmarketet a LIDL-lel és konyhájával!
- Hogyan lehetne egy egyetemistáknak szóló fesztivál még inkább egyetemi? Hát úgy, ha magukat az egyetemeket is bevesszük a szervezésbe! 2003-tól kezdve az EFOTT-nak mindig volt egy társszervező, úgynevezett házigazda egyeteme, az első - mai nevén - a MATE Károly Róbert Campus volt, majd 14 másik követte. Az idei évben a járványhelyzet megakadályozta a potenciális intézmények felkészülését, így a Rádió 1 vállalta be a társszervezői szerepet.
- 2021-ben a résztvevők plusz egy napot kapnak ajándékba, de úgy általában szokott lenni egy nulladik, ritkán mínusz egyedik nap. Ennél is tovább mentek 2009-ben. A bajai EFOTT a mínusz negyedik napon nyitotta meg kapuit a fesztiválozók előtt.
- A sport végigkísérte a fesztivál történelmét. A sportprogramok, a mozgás, az egészséges életmód népszerűsítése az EFOTT sokszínű palettájának állandó eleme, amit megállás nélkül fejlesztenek. Elindult a „Tekerj az EFOTT-ra", MEFOB döntők kerülnek lebonyolításra, számtalan sportág próbálható ki ingyenesen, Tokió helyett Sukorón a nulladik napon lehet EFOTT Olimpiázni, ráadásul a szervezők szabadstrandot építettek ki. Maszlavér Gábor nagyon örül, hogy kedveskedni tudnak mind a fesztiválozóknak, mind a sukoróiaknak: A fesztiválozók körében minden évben kérdőíves kutatást végzünk, és az eredmények mindig rámutatnak a vízközelségre, mint preferenciára. Idén ez nem lett volna adott, hát építettünk egy strandot, amit a fesztivál ideje alatt üzemeltetünk is, a későbbi sorsa pedig a térség lehetőségeinek mentén fog eldőlni.
Az EFOTT nem Magyarország legnagyobb fesztiválja, nem is akar az lenni. A nemzetközi terjeszkedés helyett a magyar hallgatói közönségre és a minőségre fókuszál. Az 1976-os indulástól az évek során a kis turisztikai találkozó zenei fesztivállá, majd egy élményekben gazdag országos eseménnyé nőtte ki magát.
Ha az utolsó pillanatban jöttél rá, hogy nem akarsz lemaradni az év hallgatói bulijáról, akkor itt még kiválthatod a jegyedet!
Addig is, nézzétek vissza az előző évek aftermovie-jait és hangolódjatok a fesztiválra!
2019
2018
2017
2016